Fekete István: Ballagó idő

Szeretem Fekete István stílusát, amivel könyvei szereplőit és helyszíneit (zömében a természetet) felruházza. Télen élvezem legjobban a könyveit olvasni; számomra nincs is jobb annál, mikor ebben az évszakban a megpihent természetet életre kelti az olvasó fantáziájában. Egy kis melegséget hoz a hideg napokba. Hogy jól ért a természet leírásához, az ezek után nem vitás, most pedig, a Ballagó idő elolvasása után rájöttem, nem csak a természetről, hanem az emberekről is magával ragadóan ír. A szóban forgó könyv egy önéletrajzi regény, mely 14 év történetét mutatja be. Az író gyermek-és ifjúkori évei Somogy megyében tárul elénk. Helyt kapnak derűs és szomorú emlékek egyaránt, Fekete István belső vívódásai, monológjai titkai. Megismerhetjük azokat a személyeket is, akik nagy hatással voltak írói munkásságára, személyiségének kialakulására. Mindezt hosszú ideig lehet élvezni, köszönhető a vaskos könyvnek (453 oldal).
Ha előzőleg olvasott könyvei nyugtatóak és elgondolkodtatóak, akkor a Ballagó időre most még inkább jellemző.
Erről a könyvről nem lehet többet írni. Nem az a fajta, ahol a cselekményen van a hangsúly. Ezt olvasni és érezni kell.

Néhány idézet ízelítőként:
" Puha lámpafény, fenyőillat, a karácsonyfán fehér és ezüst szaloncukrok; szivarfüst…és beteg vagyok." 

Ez az első mondat. Már ez is csábító, nem?

" Én a rét illatát szerettem, a fonnyadó szénáét, az erdő cser- és fenyőszagát, a malomgát nád- és posványszagát, a lányok szoknyájának sublótszagát, a temetők kakukkfű illatát, a tömjénszagot és az öreg könyvek kimondhatatlanul titkos könyvszagát és édesanyám kölnijét…"

Azt hiszem,  ez az idézet példázza a már említett magával ragadó leírást.

" És erre az éjszakára, apám meleg kezére emlékszem, amíg csak élek! De talán még azon túl is… mert a tornyok, várak és paloták összedőlhetnek, de a Szeretet – örök! "

Ez az idézet már önmagában elmond mindent.

És akkor zárnám az idézeteket egy olyan mondattal, mely a sok szép leírás, jellemábrázolás mellett a régi dunántúli tájszólást példázza (mert ez sem mellékes :D):

" Az a rakocsányi rák-rosseb ögye mög! "

Agatha Christie: Macska a galambok között ("B" listás)

Egy évvel ezelőtt olvastam el Agatha Christietől a Tíz kicsi néger című könyvét. Pár óra alatt végeztem vele, nagyon elnyerte a tetszésemet, így, ahogy egy ilyen könyvélmény után szokás, elhatároztam, olvasok még tőle. Nem sokkal később a kezembe vettem az Ackroyd gyilkosságot. Sajnos, nem kaptam meg ugyanazt az élményt. Nem mondom, hogy nem tetszett, de nem is lett volna nagy kár, ha kimarad az életemből.
A Macska a galambok között című regénnyel már régóta szemezgettem. Pár napja el is olvastam. Azt kell hogy mondjam, ugyanaz a helyzet áll fenn, mint az Ackroyd gyilkosságnál.

Pedig érdekelnek, és általában tetszenek is a bentlakásos történetek. Ugyanis a regény egy előkelő angliai leánynevelő intézetben játszódik, ahol is valaki sorban szedi az áldozatait. Ő a címben említett macska, aki bekerült a galambok, azaz a diáklányok közé.
Fontos még tudni, hogy eközben egy közel-keleti ország uralkodója, Ali Juszuf herceg az országban kibontakozó lázadás miatt elmenekül, családi drágaköveit pedig a pilótájára és barátjára, Bob Rawlinsonra bízza, akinek értelemszerűen az a dolga, hogy kijuttassa a rá bízott kincset az országból.
Nemsokára összeáll a két szál is.

Először két tanárnőt gyilkolnak meg, majd elrabolják az intézetben élő arab hercegnőt. Ezt követően is folytatódnak a szerencsétlenségek. Mindemellett mindenkit foglalkoztat a kérdés: mi lehet olyan fontos/ értékes a tornateremben, amiért öldökölnek?

Ezt a rejtélyt Hercule Poirot fogja megoldani, akit az egyik lány, Julia Upjohn közreműködésével bukkan fel.

Izgalmasnak hangzik, ugye? Sajnos, mint már írtam, az olvasás közben ez az izgalom nem volt jelen. Nem nagyon érdekelt, ki a gyilkos, alig filózgattam rajta, nem olvastam gyorsan, hogy minél hamarabb fény derüljön az eseményekre.

Azért, még fogok olvasni az írónőtől mást is, de talán egy olyan regényét, amiben nem szerepel Poirot. Semmi bajom nincs vele, sőt, mint karakter, szimpatikus, de ideje statisztikát csinálni: két olyan könyv bukott el nálam, amiben ő nyomozott. A Tíz kicsi négerben nem tűnt fel. Most ideje egy hasonló könyvet választani.

John Steinbeck: Édentől keletre

Évekkel ezelőtt felkeltette az érdeklődésemet a könyv, a családom hatására, egy-két rokonom nagyon szereti. Több okból került csak most a kezembe, de azt hiszem, így is volt jó, most jött el a megfelelő idő. Kicsit tartottam attól, hogy mégsem fog tetszeni, de szerencsére nem így lett. Azért, volt pár rész, ami nem nagyon kötött le, de többnyire szívesen olvastam.

Steinbeck ezúttal egy családregényt ír (egyébként ez a második könyv, amit olvastam tőle). A fő szálon a Trask család élete áll, míg a mellékszálon saját családjának rövid története kap helyet, ebből kifolyólag a történet valós alapokon nyugszik. A könyv Salinasban, egy amerikai kisvárosban játszódik. Itt élt az író családja, és itt telepszik le később a Trask család is. Nem nagyon szeretem a tájleírásokat, de Steinbeck stílusában ez kifejezetten tetszett.

Azok számára, akik jól ismerik a Bibliát, ismerős lehet a cím, ugyanis az egyik idézetből való. Ezenkívül a regény még sok bibliai szimbólumot tartalmaz (de nem vallásos regény!). Kezdjük például a Trask családnál: az első generációt Charlie és Adam testvérpár testesíti meg, akik Káinra és Ábelre utalnak. Nincs csak korkülönbség köztük, Charlie mindössze csak egy évvel idősebb. Kettejük közül ő a "sötétebb" karakter, aki még olykor testvérével szemben sem könyörületes. Éles eszének köszönhetően ilyen és ehhez hasonló tetteit sikerrel valósítja meg.
Adam már kevésbé rendelkezik ilyen jó szellemi tulajdonságokkal. Nála inkább az érzelmi értékek dominálnak, mint kedvesség, türelem, empátia stb. A közös bennük az apjuk iránti mély szeretet, így mikor eljön annak szülinapja, a buzgó ajándékötletelés sem marad el. Charlienak csalódnia kell, mert úgy tűnik, apja Adam szerényebb ajándékát becsüli meg jobban, mintsem az ő spéci bicskáját, amire olyan nagy szüksége volt. Akárcsak Káin és Ábel, mikor Istent ajándékozták meg. Bosszúra határozza el magát öccsével szemben, és ekkor alakul ki a történet következő szála...

Később szerepet kap Cathy, a különösen okos és csinos nő, akit tulajdonságai és meghökkentő tettei miatt nyugodtan nevezhetünk az Ördög megtestesítőjének. Az egyik testvértől teherbe esik, majd ikereket szül, Calebet és Aront, így megismétlődik a Káin és Ábel történet. Meghökkentő a hasonlóság nagybátyjuk és apjuk között: Caleb a nagybátyja utóda, míg Aron apja tulajdonságait örökölte. Itt is fontos elindítója az eseményeknek egy bizonyos ajándékozás, ami a végkifejletet okozza.

Az, hogy a regényben kétszer ismétlődik a történet, egyáltalán nem csökkenti a minőségét, hiszen ez az egyik fő üzenet. A fontos események között helyet kap az akkori Amerika társadalma, az első világháború, annak atmoszférája Salinasban, tragédiák, embertelen tettek. És hogy az embertelen világ állna a történet középpontjában? Nem, nem hinném. Nekem más üzenetet adott át, és más téren gondolkodtatott el. Aki elolvassa, az majd bizonyára megérti.

A könyvből egyébként filmet is készítettek, James Dean főszereplésével, 1955-ben, 3 évvel a könyv megjelenése után. Hasonlóan nagy sikert aratott.

Henry Sienkiewicz: Quo Vadis

A könyvről középiskola kilencedik osztályában hallottam először, amikor is a történelemtanárunk ajánlotta az aktuális anyaghoz, ami nem volt más, mint az ókori Róma. Felírtam magamnak, hisz érdekelt a téma, de mégis csak sok év elteltével vettem a kezembe. Azt hiszem, jól tettem, mert nem vagyok benne biztos, hogy akkor be tudtam volna fogadni. Idősebb fejjel is nehézkes volt egy kicsit, de miután hozzászoktam a sok latinos kifejezéshez, már nem volt semmi gond.

Ahogy azt már említettem, a történet az ókori Rómában játszódik, konkrétan Néro császár uralkodásának idején. Örülök, hogy elolvastam a könyvet, máskülönben sose jutottam volna el Néró lakomáira, az akkori, pezsgő Forum Romanumra, a fürdőkbe, az előkelőség udvarába és még sok más helyre. A sok csillogás mellett azonban az ókori Róma árnyoldalába is betekintést nyerhetünk, amikor is a császár tetteinek és uralkodásainak következményeként ez a fényűzés vérengzésbe torkollik: megelevenedik előttünk a lángoló Róma, keresztényüldözések sora indul el és megrendezésre kerülnek a vad gladiátorharcok.

Az író nem csak a kalandra és a történelemre vágyó olvasók igényeit elégíti ki, hanem azokét is, akik romantikára éheznek. A Qu Vadis cselekménye több szálon fut, rendelkezik egy szerelmi ággal is. Akkor kezdődik el, amikor Vinicius katona beleszeret Lygiába, egy királylányba, aki túszként érkezik Rómába. Ahogy az általában lenni szokott, ahhoz, hogy e szerelem kiteljesedjen, rengeteg akadályon kell keresztülesnie a párnak.

Nem lett a kedvenc könyvem, de jó olvasmány volt. Van egy olyan érzésem, hogy pár év múlva elő fogom még venni.

Sok jó ember kis helyen is elfér

... meg sok rossz is.

Daniel Keyes: Szép álmokat, Billy!

Daniel Keyestől már olvastam korábban, mégpedig a Virágot Algernonnak című művét. Nagyon tetszett, így a könyv befejeztével biztos voltam benne, hogy fogok még olvasni az írótól. Ezúttal a Szép álmokat, Billy!-re esett a választásom.
Hasonló regényre számítottam, mind formai és tartalmi jellemzők tekintetében egyaránt. Ez félig-meddig be is jött.
A Szép álmokat, Billy! jóval vaskosabb, apró betűkkel írt könyv, ezzel szemben a Virágot Algernonnak "nagybetűs", rövidebb történet. Utóbbit 3 nap alatt olvastam el, míg a másikat 10 napig.

Tartalom szempontjából ez a történet most kevésbé tetszett, mint az író korábban olvasott könyve, de megérte elolvasni.

Daniel Keyes művei különféle pszichológiai esetekről híresek. Ezúttal sem volt másként. Ráadásul most egy megtörtént esetet dolgoz fel az író, melyet a főszereplő, Billy Milligan vallomása által írt meg, mikor az elmegyógyintézetben volt.

A könyv elején 24 szereplő bemutatása található. Megtalálható köztük gyerek, felnőtt, ateista, zsidó, értelmiségi, munkás ember stb. Csak hogy néhányat említsek: Arthus, Ragen, Allen, Christine, Danny, Adelena, Kevin, April és még sokan mások. Legfőbb tulajdonságuk, hogy ők valójában egy embert alkotnak: Billy Milligant, kit egyik éjjel, többszörös nemi erőszak miatt letartóztat a rendőrség. Később, ügyvédek és pszichiáterek segítségével megállapítják róla, hogy komoly pszichiátriai zavarokkal rendelkezik, így a bíróság felmenti a börtön alól.
Elmegyógyintézetbe kerül, ahol vizsgálatok (lévén akkor még a skizofrénia nem volt egy ismert betegség) és terápiák követik egymást. Milligan felkelti a sajtó, média és az írók figyelmét. Rengeteg ajánlatot kap az intézetben élettörténetének megírásával. Itt tűnik fel Daniel Keyes is. Vele állapodik meg.
Ezután megismerhetjük Billy Milligan történetét. Megtudjuk, milyen folyamatok vezettek betegségéhez, mikor és milyen okból alakultak ki egyes személyiségei.
Az elején elítéltem Billyt tettei miatt. Nem érdekelt, milyen betegsége van, azonban, ahogy megismertem történetét, gyerekkorának megpróbáltatásait, már máshogy vélekedek az egészről. Nem olyan dolgokon kellett keresztülmennie, amiket egykönnyen feldolgoz az ember...

A könyv nem egy pörgős, cselekménydús regény. Az "érdekes" jellemzőt használnám rá. Elsősorban a pszichológiának van nagy szerepe, de a szórakoztató irodalom kategóriájába is besorolható.

Leginkább a pszichológia, személyiségzavar, skizoférnia iránt érdeklődőknek ajánlanám.

Erich Maria Remarque- A Diadalív árnyékában

Pár hónappal ezelőtt már találkoztam Remarquekal, a Nyugaton a helyzet változatlan című regénye által. Vegyes érzelmekkel váltunk el. Jó regény volt, de egyszer olvasható. Nem tudom meghatározni, mit hiányoltam még.
Még kíváncsi voltam A Diadalív árnyékábanra. Sajnos, ez sem keltett bennem új érzelmeket.
Pedig a fülszöveg alapján jó történetnek indult.

Az 1939-es Párizsban járunk, a második világháború kitörése előtt. A történet főhőse Ravic, koncentrációs táborból menekült doktor, hamis papírokkal, más-más álnevekkel. Elég magának való, ironikus férfi, de a későbbiek során fény derül megpróbáltatásaira, így már világos és érthető a doktor jellemének kialakulása (ha már itt tartunk, a jellemrajzolása kifejezetten tetszik az írónak). Mindennapi megélhetéséért neves orvosok helyett operál, fillérekért. E karakter sorsa által megelevenedik előttünk a második világháború előtti Párizs baljós légköre:  besúgás, emberiség, embertelenség, prostitúció, nyomor... és feltűnik egy régi szerelem is.
Innentől kezdve belecsöppenünk egy "se veled, se nélküled" kapcsolatba.

A többit már az olvasó fantáziájára bíznám, arról nem is beszélve, hogy innentől kezdve nem tudnék spoilermentesen írni.

 Így visszaidézve és leírva a történet magját, tényleg jól hangzik, és az is, de... ez az, amit az író legutóbbi műve elolvasása után sem tudtam meghatározni. Még mindig nem tudtam rájönni, mi hiányzik, vagy esetleg mi az az ok, ami miatt mégsem tetszik annyira. Talán az lehet az oka, hogy olvastam már pár háborúellenes regényt, ami, mivel alapból pacifista vagyok, semmi újat nem keltett bennem, esetleg csak megerősített az elveimben

A történelmi regényt iránt érdeklődnek ajánlom, mert remek korrajz, és azoknak is, akik szeretnek úgymond elmélkedni, mert a történet során felvetődik pár etikai kérdés (ezek azok a pillanatok, amik még tetszettek.).

A könyvből egyébként film is készült. Adjunk neki is egy esélyt!

Gárdonyi Géza: A láthatatlan ember

Gárdonyi Géza nevével általában tizenkét éves korunk körül találkozunk először, amikor is kötelező       olvasmányként kezünkbe akad az Egri csillagok. Legtöbben keservesen végigolvassuk (ha egyáltalán befejezzük), majd a hátunk közepére sem kívánjuk az írót. Persze szintén akadnak jó páran, akik szívesen olvasták végig a művet. Irigylem őket. Én sajnos nem ebbe a táborba tartoztam. Pár év után azonban az az érzésem, még egyszer meg fogok próbálkozni a könyvvel. Ennek oka pedig az író A láthatatlan ember című műve.

Gárdonyi Géza története az ötödik században játszódik, Konstantinápoly földjén, a rabszolgasors meghatározó időszakában. A nehezebb sorsú embereket -akarva, vagy nem akarva-, csakúgy mint az állatokat, vagy a használati tárgyakat a piacon árulják jómódú társaiknak. A regény központi alakja, Zéta (aki nem mellesleg a történet elbeszélője) is elkerül tizenkét éves korában az egyik piacra. Az első gazdájával nem járt sok szerencsével, családja kegyetlen bánásmódja miatt. Ámde új hamarosan új gazdához került, aki -noha Zéta rabszolga volt- nem tárgyként tekintett rá, ahogy a legtöbb gazda tette a rabszolgáikkal. Hála neki, a fiúból művelt, fiatalember lesz.
Mikor Zéta 8 év múlva felszabadul (ugyanis rabszolgasága nem volt élethosszig tartó), gazdája iránti hálája és tisztelete jeléül vele marad. A császár küldöttséget indít Attilához, Priszkosz (gazdája) kísérőjeként ő is elmegy hunnia földjére. Emlékszem, az Egri csillagok olvasáskor kifogásoltam a kevés cselekményt, unalmasnak, hosszúnak és feleslegesnek tartottam a leírásokat, és a nyelvezetét is nehéznek találtam. A Láthatatlan ember azonban bővelkedik a cselekményekben, nyelvezete egyszerű, mégis szép, egyszerűen csak élvezetes olvasmány.
Ahogy az fentebb írtam, Zéta már felszabadult a rabszolgaság alól, egy lány miatt azonban újra felveszi Attila hunjai közt. A kezdetben hitt barbár közösségnek egyre inkább a részévé válik.

Nem szeretném elmondani az egész történetet, sem a végkifejletet. Aki szeretne még egy esélyt adni Gárdonyi Gézának (nekem megérte), vagy mindig is szerette, érdeklődik a történelem iránt, az olvassa csak el, és majd ő is részese lehet ennek a jól megírt történetnek. Bízom benne, hogy nem fog csalódni!