Sokáig nem volt bent a könyvtárban, terveztem is, hogy inkább megveszem, de október közepén, mikor gyakorlaton voltam, random módon megnéztem a katalógust, hátha szerencsém van. Szerencsém volt. Végre lehetett kölcsönözni. Noha még egy hónap volt a kihívás kezdetéig, amikor is el lehetett kezdeni a választott könyveket, azonnal kivettem (félő volt, hogy megint sokat kell majd várnom), de becsületes játékos lévén, az esemény kezdetééig nem kezdtem neki, hanem meghosszabbítottam.
Megkezdődött a kihívás, és végre elkezdhettem az olvasást. Jó kezdés volt.
Ahogyan azt korábban írtam, a könyv egy fontos etikai kérdést, azon belül is a feketékkel szembeni előítéleteket taglalja. Egy amerikai kisvárosban, maycomb megyében játszódik, ahol a megözvegyült ügyvéd, Atticus Finch éldegél két gyermekével, a 11 éves Jemmel és a 7 éves Jean Louisszal (akit csak Scoutnak neveznek). Az ő szemszögéből ismerhetjük meg a történetet. Első ízben elmeséli nekünk az általános iskola megkezdése előtti nyarát, majd élményeit az általánosról (nem túl jók), a város lakóival való - nem mindig fényes - kapcsolatát. Ha nem olvastam volna a könyv tartalmát, azt hittem volna, egy egyszerű kis gyerekregény, családról, barátokról, lakhelyről, iskoláról és egyebekről. A közepénél azonban elkezd kibontakozni a történet, amikor is kiderül, hogy Atticus elvállalta egy nemi erőszakkal vádolt (ártatlan) színesbőrű védelmét. Szerencsére nem egy sablonos történettel találkozunk, amelyben a végén kiderül a vádlott (Tom Robinson) ártatlansága, és nem csinál közhelyet az erkölcsi mondanivalóból. Itt az amerikai atmoszférán, az előítéletek által teremtett légkörön van a hangsúly. Ezeknek az előítéleteknek, noha a Finch család amerikai, ők is áldozatul esnek: pl. Scoutot többször is érik szóbeli bántalmazások, melyben apját "niggerbarát"-ként címkézik, nem csak iskolatársaitól, hanem az unokatestvérétől is. Persze, nem csak ez a történet lényege, de a többit már az olvasóra bízom.A legjobban Atticus Finch karaktere ragadott meg. Számomra ő az ügyvéd. Tisztességes eszközökkel, tisztességes célért áll ki, nem törődve a nép rosszhiszeműségével. Gyermekeit is hasonlóan neveli. Egy idézet tőle, amit Scouthoz idézett, amikor is egyik osztálytársa "niggerbarátnak" titulálta (amelyet egyébként mi, olvasók is megfogadhatnánk): "(…) járj emelt fejjel, de az öklödet ne emeld fel. Nem számít, akárki bármit is mond: semmi ne hozzon ki a sodrodból. Próbáld meg most az egyszer, hogy a fejeddel verekedjél… jó fej az, még ha nem is akar tanulni".
Tetszett a történet, de örültem volna, ha nincs egy-két elnyújtott rész, ezért csak 5/4 pont. Bár tény, hogy itt leginkább a mondanivalón, mintsem a cselekményen van a hangsúly. Abban pedig bővelkedik.
Az még egy külön említésre méltó dolog, hogy mikor Jem, Scout bátyja büntetésből elmegy felolvasni Mrs. Dubosehoz, Walter Scottól az Ivanhoet olvassa fel, ami szintén szerepel a kihívásos listámon :).
A könyvet azoknak ajánlom, akiket (hozzám hasonlóan) érdekelnek az effajta témák.
Nagyon le vagyok maradva a párbajnaplók olvasásával, de ma végre nekiesek a lemaradás behozásának. Ha jó napom van, elég könnyen tudok figyelni az írásokra, de mindig gondban vagyok, mit is írjak. Nem mintha nem váltana ki belőlem semmit a napló, inkább csak nehezen tudom megfogalmazni. Nálad is ez most a helyzet. Elég vegyes érzelmeim vannak az olvasottakkal kapcsolatban. Egyrészt úgy gondolom, ez egy nagyon jó napló. Másrészt meg valahogy magától a könyv leírásától kicsit rossz kedvem lesz. Alapvetően már megközelítőleg tízmillió helyre leírtam, mennyire nem szeretem azokat a könyveket, amiknek vagy nincs boldog vége, vagy a drámai/elgondolkodtató/szomorkás részek túlsúlyban vannak a vidám/izgalmas részekkel szemben. Ez egyéni preferencia, de eddigi tapasztalataim alapján a párbajosok 90%-a választ olyan könyveket, amik ilyenek. Persze nem az összes könyv ilyen, de elég sok. Node nem filozofálgatok tovább, a lényeg, hogy attól függetlenül, hogy érzésem szerint ez nem nekem való könyv, nagyon jó a leírás, és meghozza a kedvet az olvasáshoz.
VálaszTörlésÖrülök, hogy sikerült meghoznom a kedvet az olvasáshoz, viszont te is hatással voltál rám: elgondolkodtam, végignéztem a párbajos listámat, és tényleg a könyvek nagy részének műfaja dráma. Fura. Pedig annyira nem vagyok egy depresszív lélek, én is szeretem az izgalmasabb, vidámabb könyveket. Sajnos, a harmadik bejegyzésem is egy szomorkás hangulatú könyvről fog szólni (Rém hangosan és irtó közel). Azért remélem, az ide tévedő olvasóknak nem fogom elvenni a kedvét a bejegyzéseimmel :).
VálaszTörlés