Jonathan Safran Foer: Rém hangosan és irtó közel

 Nehéz helyzetben vagyok most. Ajánlót nem tudok írni, mert nem igazán nyerte el a tetszésemet, viszont kritikára sem vagyok képes, mert valahol mégis érzem, hogy ez egy jó könyv, és akár még szerethető is, ha az ember megfelelő időben olvassa (talán nem a zsinórban 4 napos stresszes z.h.-k között kéne olvasni...). Nagy elvárásokkal indultam neki a könyvnek, hiszen - annak ellenére, hogy jobb lett volna, ha nem történnek olyan események, amik miatt ilyen írások megszülethetnek- érdekelt a téma, valamint a könyv cselekménye és a sok pozitív komment is sok jót ígért. Sajnos csalódnom kellett. A könyvhöz egyébként úgy jutottam hozzá, hogy szülinapomra kaptam egy 5000 Ft-os vásárlási utalványt. Kicsit megbántam, hogy ezt vettem meg rajta.

A történet egy ideig tetszett. Megismertem a 9 éves Oscart, akit nagy trauma ért: a 2011. szeptember 11.-ei terrortámadások alkalmával elveszti az édesapját, aki után maradt néhány rejtvény, melyet ő adott fel és egy telefonüzenet. Mindnyájunk számára nehéz a gyász, de egy gyereknek különösen. Hogy ezt némiképp enyhítse, Oscar nyomozásba kezd a rejtvények által. A nyomozás alatt sok mindenkivel találkozik, olvashatunk pár elgondolkodtató történetet és egy másik szálon a nagyszülei életébe is betekintést nyerhetünk.

Mindez nem hangzik rosszul, sőt... Nem is tudom igazán meghatározni, mivel lehetett a bajom, de a könyv olvasása közben sokszor el-elkalandoztak a gondolataim, 25-ször felálltam valami mást csinálni stb. Lehetséges, hogy a szokatlan stílus, illetve írásmód váltotta ki ezt belőlem, vagy a már fent említett stresszes hangulat. Mindenesetre szép történet, és Oscar karakterét is megszerettem.

Feltettem a könyvet a polcomra, és majd egy megfelelőbb időben ismét előveszem, hátha akkor jobb élményt tud nyújtani.